Bemutatkozó

A
Dunaszerdahelyi
Magyar Tanítási Nyelvű Magángimnázium
rövid bemutatása


A Dunaszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Magángimnázium Küldetésnyilatkozata

„Az iskola dolga,
hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni,
hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat,
hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére és az alkotás izgalmára,
hogy megtanítson szeretni, amit csinálunk,
és hogy segítsen megtalálni azt, amit szeretünk csinálni.”

(Szent-Györgyi Albert)

Iskolánk, a Dunaszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Magángimnázium, néhány elszánt és céltudatos egyénnek a magasabb szintű értékteremtésre és a hatékonyabb kultúraközvetítésre irányuló őszinte szándéka nyomán 2008. szeptember 1-jén kezdi meg működését.

Intézményünk elsőrendű célja, hogy jó légkörben, családias környezetben, képzett, igényes és optimista tanárokkal logikus gondolkodásra vezessük tanulóinkat, akik a hatékony és színvonalas oktatás, valamint a toleráns nevelés eredményeképpen értékálló, biztos tudásra, szakmai felkészültségre, illetve kellő erkölcsi tartásra tehetnek szert.

Magyar identitású európai polgárokat szeretnénk nevelni iskolánk falai között, akik egészséges önbizalommal rendelkeznek, képesek az általános emberi értékek megbecsülésére és megőrzésére, a kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatok kialakítására, az egyéni felelősségvállalásra, ugyanakkor rugalmasan tudnak alkalmazkodni a világ kihívásaihoz. Mindehhez elsősorban magas szintű nyelvoktatást, valamint az informatikai ismeretek széles tárházát biztosítjuk tanulóinknak, de a sokoldalú képzettség érdekében a többi műveltségi területet is fontosnak tartjuk. Az örömteli tanulásban látjuk a sokszínű ismeretszerzés zálogát, a személyre szabott oktatásban, az emberközpontú iskolában a sikeres továbbtanulás gyökereit.

Tudatosítjuk, hogy iskolánk igazi sikere partnereink elégedettsége lesz. Ennek érdekében szeretnénk az Önök szolgálatába állni.


Az iskola bemutatása

Hivatalos neve és székhelye:
Súkromné gymnázium s vyučovacím jazykom maďarským – Magyar Tanítási Nyelvű Magángimnázium
Hlavná 21
Dunajská Streda – Dunaszerdahely

Működési helye:
Smetana liget 286/9, Dunaszerdahely

Működési formája:
Az iskola természetes személy által működtetett non-profit szervezet.

Az iskola alapítója és az ő elérhetőségei:
A. Szabó László
Tel: 00421- 905 210 465
E-mail: aszabolaszlo@gmail.com

A Dunaszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Magángimnázium 2007 októberében került a szlovákiai oktatási intézmények hálózatába mint idegen nyelvek oktatására szakosodó középiskola. Fő célkitűzéseinek egyike, hogy a társadalmi és a helyi igényeknek megfelelő nevelési-oktatási szolgáltatást nyújtson. Ennek érdekében partnerközpontúan működik.
Az iskola a szlovák jogrend kontextusában létezik, figyelembe véve és betartva annak minden hatályos rendelkezését. Az intézmény további céljait és feladatait az alapító okirat, illetve a pedagógiai program tartalmazza.


Néhány információ partnereink számára

Az iskola vezetése szeretettel vár mindenkit a magángimnáziumba, ahol minden tanulónak szeretnénk biztosítani az érettségivel záruló, magas szintű oktatást, valamint a tanulmányai sikeres végzéséhez szükséges megfelelő környezetet.

Iskolánk tervezetét és szakmai elképzeléseinket hazai és külföldi tapasztalataink alapján, az Európai Unió oktatási programjainak ismeretében, valamint a magyar nyelvű közoktatás értékeinek megőrzése céljából hoztuk létre.

Tanintézetünk megpróbál mindenkinek családias légkört biztosítani. Munkánk középpontjában a gyermek lesz, akinek szeretnénk minél jobban fejleszteni adottságait, tehetségét, és közben mindent megteszünk, hogy segítsük életkori és egyéb nehézségeinek leküzdésében. Célunk, hogy számtalan közösségi élményt (csapatformáló foglalkozásokat, múzeum- és színházlátogatásokat, hagyományőrző programokat, kirándulásokat stb.) biztosítsunk tanulóinknak.

Tanulóinkat tapasztalt, életvidám és egyforma szemléletű tanárok fogják oktatni, akiknek fontos, hogy minden szülő elégedett legyen munkájukkal és gyermeke fejlődésével. A szakemberek tapasztalata az, hogy azok a szülők döntenek a legjobban, akik egységes, jó hangulatú tantestülettel rendelkező iskolát választanak.

Gimnáziumunk jó hírnevet és előkelő helyet szeretne magának kivívni az iskolák között, aminek feltétele – a tradicionális értékek megtartása mellett – a világ változásaira való gyors és megfontolt válaszadás.

Hazai és külföldi partneriskolák segítségével a világban otthonosan mozgó, idegen nyelveket jól beszélő diákokat szeretnénk nevelni.


Magángimnáziumunk néhány célja és feladata


Pedagógiai alapelveink és azok az értékek, amelyekre kiemelt hangsúlyt helyezünk


Az iskolánk hosszú távú eszközfejlesztési tervének néhány eleme


További terveink


A Dunaszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Magángimnázium
a minőség iskolája kíván lenni.

Magyar Tanítási Nyelvű Magángimnázium Fő utca 21 Dunaszerdahely   |   Tel: +421/31/5525323   |   Mobil: +421/908/196847   |   E-mail: posta@mgds.eu